Balatonfüreden épül a Műegyetem fővároson kívüli képzőhelye Flachnerb 2020-07-21

Balatonfüreden épül a Műegyetem fővároson kívüli képzőhelye

2020. június 17-én délelőtt került sor a Balatonfüredi Tudáscentrum (BTC) bejárására és a beruházással kapcsolatos konzultációra a balatonfüredi Rendszertudományi Innovációs Központban (RIK).
A füredi centrum 1,9 Mrd Ft-ból valósul meg. A projekt 2018-ban indult, az épület átadására 2021 májusában kerül sor. A modern, kétszintes komplexum 1894 nm2-es lesz, 9 oktató, 4 kutató, 2 előadó és 4 tárgyaló helységgel, 275 db hallgatói munkaállomással és 30 fős kutatói-adminisztrációs kapacitással rendelkezik majd. 
A Műegyetemnek ez lesz az első, Budapesten kívüli, jelentős méretű képzőhelye és fejlesztő központja. A tervek szerint a helyszínen az ezt követő beruházási ütemben, egy új épületben, ipari gyártórendszer műhelyek valósulnak majd meg.

Az eseményen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részéről kiemelt vendégként volt jelen Józsa János rektor, Kotán Attila kancellár és Charaf Hassan dékán.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány is megmutatta, hogy a városnak nem lehet egy gazdasági lábon állnia, hiszen a csak turizmusból élő települések nehéz helyzetbe kerültek. Ezért az a céljuk, hogy Balatonfüredre olyan további vállalkozásokat hozzanak, amelyek viszonylag kis területi igénnyel magas hozzáadott értéket képviselnek. A különböző gazdaságfejlesztési beruházások mellett az egyik ilyen a most épülő Tudáscentrum beruházás, mellyel a tudományos élet felé nyit a Balaton parti város.

Palkovics László miniszter kiemelte, hogy a kormány változtatni szeretne a magyar tudományos élet főváros központúságán. Mindezt a klasszikus egyetemi városok mellett további települések – például Balatonfüred, Nagykanizsa vagy Zalaegerszeg – bevonásával tervezik, hogy a közelben működő vállalatok hozzáférjenek ugyanahhoz a tudáshoz, mintha Budapest vagy valamelyik nagy egyetemi központ közelében működnének. Előadásában kiemelte a Tudományos és Innovációs Parkokat, a Nemzeti Laborokat, a Kompetencia Központokat, az Egyetemi Innovációs Ökoszisztémákat, valamint a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központokat (FIEK), mint a magyar innovációs ökoszisztéma elemeit. Elmondta, hogy mindezek erősítésével a nemzetközileg is versenyképes hazai tulajdonú vállalkozások létrejötte és fejlődése a cél.

A Tudáscentrummal kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta, a kormány az egyetemekre a helyi innovációs ökoszisztéma meghatározó szereplőiként tekint, ezért is támogatja, hogy az egyetemek ne csak a saját városukban, hanem más városokban is – mint a BME – létrehozzák telephelyeiket.

 

Kotán Attila, a BME kancellárja hangsúlyozta, hogy a Műegyetem együttműködése a balatoni várossal korábbi gyökerekre nyúlik vissza, mint a projekt kezdete, és a Műegyetem 2020-2030-ig tartó Science Park programjának részeként megvalósuló Balatonfüredi Tudáscentrum a már működő RIK-kel együtt egy új innovációs negyed létrejöttét is jelenti majd a városban, hasonlóan a főváros XI. kerületében megvalósuló, BME körüli, új innovációs negyedhez. A BME Science Park programja a K+F fejlesztésekkel és az innovációt serkentő programokkal szervezeti koncentrációt jelent majd, továbbá a KFI infrastruktúra fejlesztését, az ipari digitalizációt, vállalati együttműködéseket és szervezetfejlesztést, melyek mind érintik már az új képzési helyszínt is.
Elmondta, hogy a komplexumban felsőoktatási képzéseket, szakképzéseket, nyáron középiskolásoknak ágazati táborokat, versenyeket is tarthatnak majd.
Charaf Hassan a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja kiemelte, hogy a Tudáscentrum olyan szakmai műhelyként fog működni a Balatonnál, mely alkalmas lesz vállalati igényeknek megfelelő kutatásokra, „tűszerű” vállalati képzésekre és kutatási infrastruktúra biztosítására, valamint gyakorlatorientált BProf képzésekre is, melyek a régió cégeinek visszajelzései alapján valósulnak meg. Elmondta, hogy a helyszín főképp digitalizációval, informatikával, IKT eszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokkal fog megjelenni a térségben. A dékán hangsúlyozta az ipar-egyetem együttműködések jelentőségét, melyhez kapcsolódóan a digitalizációs átállás feladatai között említette az e-Egyetemet, az e-Tartalmakat, az e-Infrastruktúrát. Előadásában kitért a BME-n működő, demonstrációs feladatokkal is rendelkező, oktatást, képzést, K+F tevékenységet, tanácsadást, termékfejlesztést is ellátó Ipar 4.0 Technológiai Központra, mint Balatonfüreden is létrehozandó, fenntartható működési modellre.

A konzultációt Kontrát Károly parlamenti államtitkár zárta, ezt követően került sor a Budapesti Műszaki Egyetem épülő Tudáscentrumának helyszíni bejárására.

További információ: https://www.youtube.com/watch?v=zpa9-i4x3A4&t=37s

Loading...